„Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek.” Róm 7:4
Meghalni a törvénynek. Amikor ezeket a szavakat ízlelgettem, az az érzés hasított belém, hogy nem szívesen halnék meg a törvénynek. Két olyan szó a törvény és a halál, amivel az összecsapást szívesen elkerülnénk. Hogy lehetne a halált valamilyen kellemes, kívánatos dolognak elképzelni? Inkább a távolságot és az elmúlást látjuk benne. Valamit, ami végérvényes. De mégis olyan fenyegetés ez, amitől Krisztus szerint már nem kell félnünk.
A törvény is ijesztően monumentális és összeroppantó fogalom. Fölénk tornyosul és fenyeget. Mert nem tudunk megfelelni neki, és egyszer majd számot kell adnunk arról, hogy hogyan éltünk ebben az életben. Úgy gondolom, mindannyian elkerülnénk, hogy az ítélőbírónk előtt kelljen megállnunk, aki jogosan azt mondhatja majd, hogy bűnösök vagyunk. De van haszna is, mert a törvény bűntudatot támaszt, megítél, és ezzel az emberi gyarlóságunkat juttatja eszünkbe. Szükség van rá, de aki állandóan a törvény súlya alatt nyög, az biztosan nem tud gyümölcsöt teremni.
Pál apostol azt írja, hogy Krisztus által meghaltunk a törvénynek, hogy ahhoz tartozzunk, aki feltámadt a halálból. Életünk célja már nem lehet a törvénynek való görcsös megfelelés. Szabaddá tesz és életre kelt a Megváltó.
Én magamtól nem tudok gyümölcsöt teremni Istennek. Nem tudom, mit adhatnék a Teremtőnek, amikor mindent tőle kapok? Mégis erre hív most minket az ige. Nem mi végeztük el, hogy meghaltunk a törvénynek, mi csak megpróbáljuk elfogadni hálával. Nem mi kértük Krisztust, hogy haljon meg helyettünk a bűneinkért, mi csak megpróbáljuk elfogadni hálával.
Alkalmatlanságunkat megélve, minden jót tőle elfogadva, fogadjuk el Tőle most még azt a csodát is, hogy képessé tud tenni minket a gyümölcstermésre. Az Ő dicsőségére.
„Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek.” Róm 7:4
Magosi László, presbiter
2026.03.21., Csetény
„Ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” 1János 3:18
SZERETLEK! – mondtam Neked. S amikor először meghallottad, boldogság öntötte el minden sejtedet. Még a lábujjaid is belebizseregtek. Szíved megnyílt, torkod kiszáradt, szemed megtelt könnyel, a véred pezsgett és lüktetett. Nem akartál semmit, csak velem lenni és viszont szeretni.Fürdőzni a szeretetemben, a boldogságban, hogy összetartozunk.Szeretlek – rebegted.
SZERETLEK! – üzentem később virággal, melyet kedvesen mosolyogva átvettél. Mondtad, hogy szeretsz, de mentél tovább a dolgodra.
SZERETLEK! – küldtem üzenetem egy nagy csomag ajándékkal, hogy emlékeztesselek, de te csak átvetted. Már a köszönömre sem futotta, ledaráltad: én is téged, és rohantál tovább, csalódottságommal nem is törődve.
Nem adtam fel. SZERETLEK! – akartam megerősíteni. De Te már meg se hallottad, hátat fordítottál, és másnál kerestél friss szerelmet.
Ekkor rászántam magam, hogy bármilyen fájdalmas, kilépjek saját világomból, és személyesen is felkeresselek, hogy emberiajkamról halld: SZERETLEK. Hogy saját szemeddel lásd:mindent megtennék érted, és közönyöd ellenére is hűségesen SZERETLEK.
De te már gyűlöltél. Én pedig meghaltam ebben a gyűlöletben, miattad. Meghaltam Érted, hogy elhidd végre, mennyire SZERETLEK. Három napig voltam a halálban Helyetted, de szerelmem olyan erős, hogy a halált magát is legyőztem, és visszajöttem Érted.
Azért tettem, hogy lásd, érezd, elhidd végre, mennyire fontos vagy nekem, és mennyire akarom: hozzám tartozz! Minden tettem ezt kiáltja Neked: SZERETLEK!
Ha viszontszeretsz, az örökkévalóságban várok Rád, hogy örökké együtt legyünk, tökéletes boldogságban, elválaszthatatlanul. Kérlek,SZERESS! De ne csak szóval, hanem cselekedettel és valósággal!
(Örökké SZERETLEK: Isten)
Magosiné Szemerei Janka, kórusvezető
„Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz.” Róm 10:9
Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj! Mondja ezt Jézus Lukács evangéliumában.
Ezt az igazságot a mindennapi életben is megtapasztaljuk, hiszen, amikor érdeklődünk egy rég nem látott ismerősünknél, biztosan azokról a dolgokról beszél, amit a legintenzívebben élt meg találkozásunk óta. Mi magunk is arról beszélünk, ami legerősebben él bennünk: öröm, büszkeség, siker vagy éppen fájdalom, csalódottság, gyász, aggódás. Mi él bennünk igazán? Az, amit mi magunk táplálunk! Táplálhatjuk a hálát, az örömöt vagy a haragot, a gyűlöletet. Azzal tápláljuk a lelkünket, ami foglalkoztat minket, ami nem csak a mindennapunk része, hanem ami a gondolatainkat is lefoglalja.
Isten csodálatos, megismételhetetlen, rendkívüli ajándékot adott nekünk! Mindenkinek! Az Ő egyszülött Fiát áldozta fel értünk, aki Önként magára vette a mi bűneink büntetését. Ez a szabadítás ingyen van, csak el kell fogadni, és élni vele. Amint ez az életem legfontosabb dolga lesz, akkor bizony ezzel lesz tele a szívem: Isten megváltó szeretetével. Akkor pedig nem tudok erről nem beszélni! Így tudom számmal vallani, hogy Jézus az Úr! Jézus váltsághalála nem volt hiábavaló, mert arról tanúbizonyságot tettek a tanítványok is, hogy Jézus nem maradt a sírban, a halálban. Feltámadt! Látták Őt, beszéltek Vele, és tanította őket, miután újból életre kelt, s mielőtt a Mennybe ment!
Hányszor mondtuk már el az apostoli hitvallást?!? Abban mi magunk is azt mondjuk: „Hiszek Jézus Krisztusban … megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.”
A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. A hit minden esetben egy, az életfolytatásban megnyilvánuló, valamilyen tevékenységben megvalósuló következménnyel jár, amely a hit állandó ébren tartását, ill. növelését, a hit tárgyával való kapcsolat fenntartását szolgálja. Mi mivel tápláljuk a saját hitünket és családunk hitét? Nagyon aktuális most a Húsvét ünnepében is, hogy mi az, amit mondunk a körülöttünk lévőknek, akár a gyermekeinknek? Valljuk a húsvéti csokitojást tojó nyulat, amit ugye tudunk, hogy nem igaz? Vagy valljuk az igazságot az apostoli hitvallással együtt, hogy Isten Fiát megfeszítették, meghalt és eltemették, de feltámadt?! Isten azt ígéri, hogy ha hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus meghalt és feltámadt értünk, akkor üdvözülünk! Legyen így!
Ha pedig az igazságot hisszük és valljuk, akkor ugye várjuk, hogy vissza is jön Jézus, ahogy megígérte!?
Legyen áldott Feltámadás Ünnepünk!
Tóth Teréz, presbiter