„KI VAGYOK ÉN, URAM?”

 

Isten folyamatosan azt szeretné, hogy a fiatalokat közelebb hozzuk Ő hozzá, egymáshoz, hogy megismerjék Jézus szeretetét, ezáltal együtt közösen velük építsük Isten országát. Az, hogy a tegnapi egyházmegyei ifjúsági találkozó Pápán megvalósult, az Isten egyik vágya volt, melyet a lelkipásztorunk szívébe helyezett. Az elmúlt időszak – ami a felkészüléstől, a szervezéseken át, a tegnapi napunkat is beleértve –, teljes egészében Isten munkálkodása. Egyedül Istené a dicsőség, hogy ez az alkalom, ez a misszió létrejöhetett. 

 

Hálásak vagyunk az asszony testvéreknek szolgálatukért, a süteményekért; én biztos vagyok benne, nem csak mi, hanem Isten is örült ennek, mert ez is a terve része volt.  

 

A szolgáló csapat rengeteg erőt, segítséget, ötletet, támogatást kapott Istenről, az Úr mindenről gondoskodott. Ez a misszió a Találkozások Konferencia (TALK) nevet kapta, mely valóban TALÁLKOZÁS lett. Nem csak a gyerekek, hanem számunkra is egy nagy Találkozás volt. A Jeremiás könyvének 29. fejezetének 11-13. versei foglalják össze igei vezetésünket, mely így szól: 

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok – így szól az Úr -; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek. Akkor majd segítségül hívtok engem, eljöttök, és imádkoztok hozzám, és én meghallgatlak titeket. Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.”

 

A tegnapi program, amit összeállítottunk, Isten segítségével valósult meg. Öröme volt benne az Úrnak, a fiataloknak és nekünk is. A fő téma, amit kiválasztottunk, ami szerintünk a fiatalokat ebben a világban foglalkoztathatja, az volt: Ki vagyok én?  

 

Nagy Henrietta ifjúsági lelkészt kértük fel erre az előadásra, aki Isten vezetésével tudott a fiatalokhoz úgy szólni, hogy, hiszem, nem csak az imákban, a dicsőítésben, a kiscsoportos beszélgetésekben, a szabad programokon, hanem már az előadás alatt Isten olyan üzenetet helyezett el a szívünkben, amelyet mindenki tovább visz magával. Heni több igeversre alapozva szólt a fiatalokhoz, és hozzánk is. A 2Sámuel 7,18 versben olvassuk: „Ki vagyok én Uram?” Ha Dávid Királyban is felmerült ez a kérdés, akkor nem probléma az, hogyha bennünk is felmerül. Az előadásban szó volt további kérdésekről is: Hogy látjuk magunkat, hogy látnak bennünket mások, a barátok, a közösség? Valóban mi vagy inkább ki számít igazán? Mindenkit dicsértek már meg, vagy épp bántottak meg az emberek, a barátai, családtagjai. Henrietta elmondta, hogy ő megtapasztalta fiatalon, milyen az, amikor a szülők elválnak. Megmutatta a fotóit életének egy-egy szakaszairól, amikor a szülei válásának a nehézségen ment át, amikor szomorú volt, amikor buliban volt, vagy épp amikor diplomát szerzett, vagy amikor boldog párkapcsolata volt. Életének egy fordulópontja után aztán lelkesen vett részt gyülekezeti szolgálatokban, elvégezte a teológiát, lelkipásztor lett, és még így is kereste, hogy ki ő valójában. Üzenetének egyik fő mondanivalója az folt, hogy lehet, hogy megmondják az emberek milyen vagy, vagy van egy elképzelésed magadról, de valójában azt kell megismerned, hogyan lát téged Isten? Ez az, amit Heni, sem tudott tűpontosan megmondani, mert egyedül Isten ismer bennünket igazán. 

 

Amit én elhoztam magammal ebből az előadásból, hogy fontos, hogy észre vegyük, hogyan lát bennünket Isten. Számít, hogy a Szent Lelkével Isten az embertársaink által is üzen számunkra. Ő formál bennünket, ha hallgatunk rá, ha olvassuk, tanuljuk az igéjét, ha figyelünk rá, ha teljes szívből keressük Őt. Az az isteni gondviselés, amit nap, mint nap kapunk, rávilágít arra, hogy Isten szemében értékesek vagyunk: törékenyek, de értékesek, ezért Ő megtart minket. Az, hogy hogyan állunk majd egyszer elé, hogy végül milyen cserépedényekké formál bennünket ebben a folyamatos növekedésben, ami a terve része, az rajtunk is áll. Arra kell törekednünk, hogy megálljunk előtte ma is. Most is itt van köztünk Szent Lelkével, ezért fontos, hogy féljük az Urat, hogy hagyjuk, hogy napról napra erősítse a Szövetségét velünk, hogy meghalljuk szavát. Hiszen mindannyian arra vágyunk, hogy ott ne kelljen magyarázkodnunk („igen Uram, lehet, hogy többet is tehettem volna…”) hanem örömmel állhassunk meg Isten előtt azon a napon, melyről ma még csak álmodunk, hogy milyen is lesz Vele a találkozás. 

 

Ezért fontos az a vágy, amit a szívünkbe helyez, amelyen keresztül meghalljuk Őt akár ma is, hogy aszerint cselekedjünk. Folyamatosan tanulunk, formálódunk, csetlünk-botlunk, de Isten szeret bennünket. Lehet, hogy a legkisebbek vagyunk, de Neki számítunk, számít az életünk, a családunk, a közösségünk, számítanak a barátaink. Istennek számít, hogy minél jobban az legyél, akinek ő szeretne téged látni. 

 

Henrietta múltja, jelene és jövője is Henriettáé, ő ő… és te ki vagy Isten szemében? Hallod-e, amikor hív téged, minden vasárnap a következő heti kóruspróbára, bibliaórára, imaközösségre, férfi körbe, női körbe, vagy akár szombaton a dicsőítő zenekar próbájára? Hogy szeretnél ott állni előtte? Törekszel-e erre szeretettel? Értékes vagy Istennek, mert nem csak szeret, meghallgat, véd, megőriz, vigasztal, hanem használni akar téged, hogy másokat meg tudj szólítani, épülj vele együtt közösen a közösségben, hogy tudd az Ő országát építeni. Bízom abban, hogy a fiatalok is elhozták ezeket az üzeneteket vagy ezekhez hasonlót. 

 

Azoknak a fiataloknak szolgálatából, akik kiálltak és bizonyságot tettek, nem csak a fiatalok épültek, hanem mindannyian, mi is. Elhangzott, hogy nem elég hinni, kell az a megtapasztalás, amikor teljesen megéljük az Úr jelenlétét, és átadjuk életünket Istennek, és érezzük Isten gondviselését. Amikor elismerjük, hogy Ő az, aki a mélységből ki tud segíteni, aki tudja, hogy kik vagyunk, mert Ő alkotott bennünket, és mert egyedül Ő az Úr, és nincs más Isten. 

 

Ott együtt imádkoztunk! Imádkoztunk reggel körben állva egymás kezét megfogva, hogy Isten terve szerint alakuljon minden azon a napon. Imádkoztunk a Konferencián nagyon beteg fiatalokért. Imádkoztunk a nap végén hálát adva Istennek az Ő munkálkodásáért, a jóságáért, a szeretetéért. Dicsőítettük az Urat a zenekarral együtt, imaszolgálatot biztosítottunk a résztvevők számára. Voltak csoportos foglalkozások, imaséta, társas játékok, csoportos beszélgetések, tánc oktatás, foci misszió, kávésarok, sőt Isten még a kísérőkről is gondoskodott, akik filmekből építkeztek. Nagyon jó megtapasztalás volt, hogy mindenki szívesen részt vett a foglalkozáson, nem volt senki, aki ne találta volna meg a helyét. Nem láttam olyan arcot, aki unatkozott volna, vagy megbánta volna, hogy eljött. 

 

A Találkozások Konferencia végén ajándékokat adtunk a lelkészeknek és a fiataloknak is, de még mi szolgálók is kaptunk, és nem csak fizikai ajándékot. A fiataloknak egy olyan ajándékot adtunk, melyen keresztül Isten 44 napon keresztül folyamatosan feladat elé állítja őket. Ez egy kártyasorozat, melynek feladatait, ha elvégzik, nagyobb ajándékra is szert tehetnek majd. Ebben a kártyacsomagban találkozhatnak olyan feladattal, mint telefon nélkül sétálni és beszélgetni Istennel, vagy imádkozni olyan három emberért, aki megbántott téged. 

 

Körülbelül 100 fiatal vett részt ezen a találkozón, és úgy érzem, hogy nemcsak ők, hanem Isten is örömét találta abban, ami az Ő terveként megvalósult. Láttam arcokat, szemeket, láttam, hogy Isten elégedett volt ezzel a nappal, láttam a szeretetét, láttam az örömét, láttam, ahogy vezet bennünket, hogy milyen hatalmas és erős (ugyanis voltak, akik csak néhány órát aludtak a héten, ezekben a napokban), és ezzel az erővel segített bennünket mindennap és megtartott bennünket. Gondoskodott mindenről, zenéről, beszélgetésekről, szeretetről. Hiszem, hogy tovább fogjuk tudni építeni ezt a találkozást, bővülni fog a fiatalok közössége, növekedni fogunk, mert Ő mindenek felett áll, Övé a dicsőség mindörökké! Ámen!

 

Fekete Gyöngyi beszámolója a vasárnapi istentiszteleten

Csetény, 2024. április 7.